„Jó az Úr” Bodrogi Baptista Gyülekezet
Keresztyén emberként a Bodrogra érkezett Menedék munkatársaknak nagyon fontos volt egy gyülekezet létrehozása, mely a szolgálatnak lelki hátteret, a munkatársaknak közösséget biztosít. 1989-ben megalakult a Bodrogi Baptista Gyülekezet, melynek tagjai különböző keresztyén felekezeti háttérből érkeztek.
Hétközi és vasárnapi alkalmainkat évekig a kastély épületében tartottuk, melyek mindenki felé nyitottak voltak (és maradtak is). Az idők során kinőttük ezt a közösségi termet. A gyülekezet és az Alapítvány között létrejött egy megállapodás, mely szerint a Bodrogi Oktatási Központ épületében tulajdonrésze lett a gyülekezetnek is. 2007. december 8-tól az új épületben van a gyülekezeti terem. Gyakran szervezünk vetítéseket, zenei rendezvényeket. Az oktatási intézmények ünnepélyeit is istentisztelet keretében, gyülekezeti alkalomként tartjuk. Gyülekezetünk célja, hogy a Biblia tanítása szerint éljen; egyrészt tagjai számára szeretetközösséget alkosson, másrészt környezete felé hirdesse az örömhírt, hogy jó az Úr.
Alkalmaink:
Szerda: 18 óra Istentisztelet
Minden hónap első szerdája: Házicsoport
Vasárnap:
9.30-10.00 Imaóra
10 óra Istentisztelet
Bibliakör gyerekeknek:
Vasárnap 9.30-10.00
Ifjúsági Alkalmak:
Szombat 18 óra
Lelkipásztor: Fábián Sándor
A gyülekezet vezetősége: Dan Dániel, Dan János, Dan Tibor, Erdei István, Fodor Antal, Madarász Dezső
Presbiterek: Dan János, Madarász Dezső
Diakónus: Fodor Antal
Pénztáros: Dan Tibor
Vasárnapi Iskola tanítók: Erdeiné Paróczi Mónika, Fábiánné Bárány Zsuzsanna, Dan Dániel, Dan János, Dan Jánosné Márti, János Zsuzsanna, Vörösné Stumpf Erzsébet
Missziói tevékenység, linkek:
Gadány és Nemeskisfalud- Idősek Otthonában rendszeres istentiszteletek tartása
Bibliai Házassággondozói Szolgálat
Gyülekezetplántálási program
VISZ- Vasárnapi Iskolai Szövetség
Kapcsolatok:
Greenwell Street Presbyterian Church
"Jó az Úr" Bodrogi Baptista Gyülekezet 2018