SAS ALAPÍTVÁNY

SAS  ALAPÍTVÁNY

 

A  „Jó Az Úr” Bodrogi Baptista Gyülekezet támogatásával egy új szolgálatot kezdtünk  el, melyet alapítványi formában valósítunk meg . A Siet A Segítség Alapítvány alapítója Paróczi Zsolt lelkipásztorunk. 

Szolgálatunk célja, hogy Bodrog és a környező 8-10 település önhibájukon kívül mélyszegénységbe került családjainak természetbeni, fizikai, lelki és mentális segítséget nyújtsunk a mindennapi boldogulásukhoz.

A segítségre szoruló családok felkutatását megkezdtük, ehhez kérve a települések polgármestereinek, családsegítőinek segítségét. Néhány családnál már voltunk környezettanulmányon, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a közvetlen környezetünkben milyen szegénységben élnek egyes emberek, családok. Látogatásaink során egy kiló kenyérnek és egy liter tejnek is sírva örültek. Ezeknek az embereknek a mindennapi normál életkörülményhez szükséges alapvető dolgaik is hiányoznak, pl. nincs egy asztaluk, székük sem, hogy le tudnának ülni, enni, de van olyan egyedülálló is, aki 20 éve villany nélkül él, a házban csak éjszaka fűt be, hogy ne fagyjon meg. Látogatásunkkor ugyanolyan hideg volt bent, mint kint.(Azóta mi sem elégedetlenek, hanem hálásak tudunk lenni, ha este hazaérve 17 C° vár a lakásban. )A materiális segítségnyújtás mellett a legfőbb célunk, hogy Isten üzenetét elvigyük ezeknek az embereknek.

Szolgálatunkhoz bármilyen adományra igen nagy szükség van, legyen ez tartós élelmiszer, ruha, tisztítószer vagy bútor. Ezért szeretnénk a környező magyar cégeket felkeresni, hogy támogatásukat kérjük, és egyben bizonyságot tegyünk nekik hitünkről, közvetítve feléjük, hogy a „jókedvű adakozót szereti az Isten”, és amit jó szívvel fel tudnak ajánlani ezeknek az embereknek, azt az Úr többszörösen visszaadja nekik.

Ezen kívül szeretnénk felvenni a kapcsolatot magyar és külföldi testvéreinkkel is, segítségüket és támogatásukat kérve bármilyen formában. Az Alapítvány bejegyzésének várható jogerőre emelkedése április eleje, ezért a honlapunk, e-mail címünk és bankszámlaszámunk csak ezt követően lesz elérhető, amit gyülekezetünk, illetve a Menedék Alapítvány honlapján teszünk közzé. Addig is elérhetőek vagyunk a 06 20 617-92-40-es  telefonszámon. Szeretnénk kérni a testvérek imatámogatását, hogy szolgálatunk áldássá tudjon válni a rászorulók és az adományozók számára egyaránt.

                                                                                                         Erdei Norbert és Kata

 A szegények megsegítésére létrejött alapítványt előző hírlevelünk megjelenése óta hivatalosan bejegyezték. Jelenleg 36 támogatottunk van. Június 29-én egy jótékonysági veterán autó találkozót szerveztünk Balatonbogláron, ahol a Somogy megyei Veteránosok meghívásával bemutattuk munkánkat, játékos, kikapcsolódós, veteránozós nap keretében. Köszönjük a sok adományt, felajánlást a klub részéről. Ennek jóvoltából a bodrogi művészeti táborba négy gyermeknek sikerült részt vennie az alapítvány támogatottai közül. A hét végén közülük egy kislány döntésre is jutott! Istené a dicsőség ezért is. Legnagyobb szükségtartós élelmiszerre van. Sajnos az éhezés a legnagyobb probléma a családok körében, de emellett bármit elfogadunk, ami még használható, de már másnak nincs szüksége rá. Ha segíteni szeretné munkánkat, megteheti. Erdei Norbertné Kata A SAS Alapítvány honlapja: www.sasalapitvany.hu Email: sasalapitvany@gmail.com Bankszámla szám: 50600117-30089746-59600018                                                                

 

 

"Jó az Úr" Bodrogi Baptista Gyülekezet 2018